Láss Csodát

Élj!

Ha kicsit eltávolodunk Londontól

2019. november 25. - Norina07

kep_293.JPG„Mosolyogni jó”

Ha kicsit eltávolodunk Londontól

Kastélyok Angol földön

kep_217.JPG

Corfe Castle

Ha kicsit eltávolodunk Londontól mindössze 2,5 órányi vonatozás vagy buszozás vagy két óra kocsikázás is adjuk a fejünket az teljesen mindegy. A lényeg, hogy ha látni szeretnénk valamit abból a gyönyörű Angliából januárban, akkor ne csak Londonig tervezzünk.

 A vidéki Anglia csodaszép. A táj tökéletesen bele illik egy vadregénybe. Az emberek bűbájosak. A levegő igazán tiszta.

kep_226.JPG

Mindenképpen érdemes útra kelni és kastélyok után kutatni.

Egyik ilyen varázslatos kastély ezen az igazán fantasztikus vidéken a Corfe Castle, mely a 900-as évekből maradt ránk. Bizony.

kep_293.JPG

Hihetetlen, hogy mennyi minden változik egyetlen pillanat alatt, nemhogy évek, 100 évek, vagy akár 1000 év alatt. A kastélyokat adták, vették, vitték, szerezték, kapták, bevették. Mindennek ellenére a rengeteg idő, korszak, tulajdonos és az időjárás is kegyes volt hozzá. Állapota igazán korhű. A kastély egy kisebb dombon áll, igazán kellemes séta vezet a bejáratig.

„A vár egészen 1982-ig a Bankes család tulajdonában maradt, ekkor adományozták ugyanis azt a National Trust-nak mely szervezet az Anglia, Wales és Észak-Írország területén található műemlékek megőrzéséért dolgozik.”

13.jpg

Mi Londonból autóval mentünk, hiszen ez a vár volt az aznapi kirándulásunk második állomása. Viszont úgy tudom, hogy London Waterloo vasútállomás mellől indul a 40-es busz, és ez ténylegesen a kastélyig visz el.

Ajándékozzunk eszmei értéket

Te szeretsz adni? Szereted, ha aki kapja az ajándékod, az valóban örül is neki? Hiszel a szeretet erejében, az örömszerzés csodájában, az őszinte érzelmekben, abban, hogy adni jó? Én hiszek, és ezért most adok Neked néhány olyan ajándék tippet, ami nem csak ötletes, de nem is viszi csődbe a házi kasszádat.

1.jpg

Szóval kérlek figyelj jól és gondolkozz el  azon, hogy a Te szeretteid minek örülnének hangsúlyozom 5000 Ft azaz ötezer forint alatt. Tudom, hogy most bolondnak tekintesz, manapság egy jobb minőségű csoki is kerülhet ennyibe, akkor mit akarok én ezzel a ma már játék összeggel? Elfogom mesélni, de azt is hozzá kell tennem, hogy 5000 ft nem mindenkinek játék pénz, nem mindenkinek magától értetődő, hogy akár ennyit is rá tud szánni egy ajándékra.

dsc_0181ee.jpg

Az első és legfontosabb ajándék tippem, amivel bízom benne, hogy nem leszek egyedül. A könyv! - nagyon sok könyv megtalálható ez az értékhatár alatt, sőt az is előfordulhat, hogy két fél áras könyv is beleférhet. Igen, nem mindenki szeret olvasni, de léteznek határidőnapló könyvek, felnőtt kifestők, hobbi könyvek, a skála elég széles.

4.jpg

Ha végképp nem szeret valaki olvasni, akkor tessék szépen olyan kis értékű ajándék után nézni, ami megfelel az illető személyiségének aki kapja, illetve eszmei értékben hasonlóan nagy, mint a könyv. Hiszen egy jó könyv, akár évtizedekig is emlékezetes ajándék lehet, típustól függően.

A második szerintem ötletes ajándék a szokványos csokik és bonbonok helyett, kézzel készített sütemények. Tehát ha valakiről tudjuk, hogy édesszájú, akkor süssünk neki mi magunk. Biztosan értékelni fogja a megtett munkaórákat és azt, hogy próbáltuk személyesebbé tenni az ajándékunk. Ez egyébként a főzésre is vonatkozhat. Főzzünk olyat, amit a másik fél szeret, de mi eddig féltünk elkészíteni.

A harmadik szuper ötlet (szerintem) a társasjáték adása, érdemes figyelni az akciókat, és esetleges logikai játékokra akár gyereknek akár felnőttnek egyaránt. Illetve, ami akár apa-fiú közös játéknak is jó lehet az a Voki Toki, illetve barátoknak akik mondjuk szoktak akár együtt nyaralni, utazni, több kocsival menni kiváló a kommunikációra. 

vter.jpg

A negyedik olyan ajándék ami talán az egyik legszebb tud lenni a közös minőségi idő és nem kerül semmibe. Sokszor csak rohanunk, és toljunk magunk előtt a mindennapokat. Tegyünk érte, hogy az ünnepek alatt legalább ne rohanjunk, ne az elvárásoknak akarjunk megfelelni, legyünk lazák és nevessünk sokat. Nézzünk tipikus karácsonyi filmeket a férjünkkel, a gyerekeinkkel vagy a barátokkal. Engedjünk meg magunknak a lustálkodást. Reméljük lesz hó, használjuk ki és játszunk, legyünk újra gyerekek.

Szóval adjunk élményt. Adhatunk ajándékba egy kirándulást valahova a közelbe, vagy csak egy közös korcsolyázást, állatkert látogatást, vagy csak egész napos meleg vizes fürdőzést, vagy egy színházjegyet, mozijegyet, tudtad, hogy egy színház jegy megtalálható, 5000 Ft alatt, illetve ez a mozijegyekre is igaz.

Norina

Ki mondta, hogy télen nem lehet tengerpartra menni?

Vakációzz télen-nyáron a csodás Bournemouth-ban

Vakációzz télen-nyáron a csodás Bournemouth-ban

Hitted volna, hogy Anglia nem csak Londonból áll? Gondoltad volna, hogy a tengerpartok nem csak nyáron mesebeliek. A télnek is megvan a varázsa itthon is, de utazás szempontjából is. Ráadásul Angliában a tél jóval enyhébb, mint nálunk. Irány a mínuszokból a plusz 15 - 20 fokba. Tarts velem, ha a tél helyett a kellemes tavaszias időt választod. Utazzunk el együtt a gyönyörű Bournemouth-ba!

Bournemouth álomszép tengerparttal rendelkezik és ezt nem csak én gondolom így.

 

kep_439.JPG

Hiszen 2016-ban Európa negyedik legszebb tengerpartja az angliai Bournemouth-é. Bizony, bizony.

A TripAdvisor Traveller's Choice Awards, azaz a legjobb strandok kategóriában is több 1000-n szavazhattak és az ő véleményük alapján, a többség dönt alapon a Bournemouth-i partszakasz rengeteg szavazatot kapott, ezzel Európa szerte a negyedik helyen végzett. Viszont Nagy-Britania legjobbja lett ugyanebben az évben.

 kep_455.JPG

Persze ezen egyáltalán nincs mit csodálkozni. Aranyló tengerpartja másfél kilométeren át terül el az égkék tenger mentén, amit a vízbe nyúló Purbeck és a Wight félsziget látványa koronáz meg.

Bournemouth nem mellesleg egyetemváros közvetlenül a tenger mellett, ami azt is jelenti, hogy tele van fiatallal. Életteli ugyanakkor ámulatba ejtő is. Gyönyörű parkokkal, csodás homokos parttal, sziklákkal és stégekkel. És itt az idő is sokkal jobb, mint például a london-i. Sokkal többet süt a nap.

Amikor nyáron jártam itt a london-i felhős esős időből érkeztünk meg a napsütötte tengerpartra. Szóval nyáron tökéletes búvóhely az eső elől.


Télen pedig a hideg elől. Legyen az nulla fok vagy mínusz, szerintem teljesen mindegy a lényeg, hogy januárban a 10 fok feletti hőmérséklet és a mellé társuló napsütés is elegendő tud lenni ahhoz, hogy az embernek sokkal jobb kedve legyen. Ilyenkor már az is elég ha nem vacogunk.


kep_500.JPG

Nincs igazam?


Ugye-ugye, hogy igazam van. Az sem mellékes, hogy télen köztudottan olcsóbbak a repülőjegyek, mint nyáron, illetve ahogy közeledünk a főszezonhoz, úgy emelkednek az árak is.


Ha csak spórolni akarsz, már akkor érdemes elgondolkodni, hogy télen utazz, mert szerintem nagyon megéri.

05.jpg

Ha nyugalomra vágysz akkor sem döntöttél rosszul ezzel a csodás városkával. Reggelente lehet a legjobb itt például futni, vagy sétálni, vagy csak friss levegőt szívni mikor nincs senki, csak a halászok, sirályok és te. No meg talán a kutyasétáltatók.

Amikor fel a nap és csodálatosan nyugodt minden.

Valahogy úgy gondolom jobb lehet így kezdeni a napot, mint a pesti dugóban. 

Norina

Hogyan vedd be a Balkánt 10 nap alatt

Hova utazz a közelben?

Gondoltad volna, hogy Magyarországhoz nem csak Horvátország van annyira közel, hogy megközelíthető legyen autóval. Tudtad, hogy Budapestről Szerbián keresztül mindössze 740 km-t kell megtenned ahhoz, hogy eljuss a Balkán-félsziget csodálatos részeire.  Ez ha egy huzamban akarod levezetni egy megközelítőleg 9 órás autó utat vesz igénybe. Én nem ajánlom, hogy megállás nélkül told le ezt az utat. Nem azért, mert nem vagy képes rá, hanem sokkal inkább azért mert csodás útvonalon mész keresztül, ha rám hallgatsz. Utazz velem a gyönyörű Balkáni vidékre.

lovchen.jpg

Tegye fel a kezét aki szereti a tengert vagy a hegyeket. Nyugodtan mosolyogj most egyet. Nem tudom, hogy tudtad-e, hogy nem kell választanod. Mehetsz olyan gyönyörű szép tengerpartra is ahol ott vannak közvetlen közelben a hegyek is, gyakorlatilag a parton. Szóval, gyerünk irány Montenegró, mert ott minden megtalálható amire egy nyaralni vágyónak szüksége lehet. Relaxáláshoz, és aktív nyaraláshoz is tökéletes helyszín. Az utazás napját nem szoktam belevenni a pihenő napok közé, azt javaslom Te se tedd. Az szánd arra hogy utazz, de ne mint akit kilőtt egy puska, hanem, mint aki ráér és épp a szabadságát készül eltölteni. Utazz békésen, utazz feszültség mentesen. Gondolj arra, hogy ma már egy varázslatos helyen hajtod álomra a fejed.

lovchen_22.jpg

 Az első állomás még az utazás napján - amennyiben Szerbián keresztül utazik valaki - úgy lehet Szabadka és a piac, azt hiszem talán ezt nem kell bemutatni senkinek. Nem feltétlen kell ruhákat vásárolni, nézelődni, kicsit megpiheni és reggelizni is remek lehet. Egy kis tájékozódás után újúlt erővel tovább lehet haladni. A Szerb útvonalon is vannak már hegyek, ahogy közeledünk a Szerb- Montenegrói határhoz. Tehát az útvonal is ámulatba ejtő. Szerintem igazán megéri erre menni és szemet gyönyörködtető terepen vezetni vagy csak utazni. Illetve Belgrád is útba ejthető bár bevallom őszintén mi kihagytuk idő szűke miatt. Egyébként azt itt meg kell jegyeznem, hogy a sebességet igyekezzünk betartani, mert hát a rend őrei természetesen nem alszanak. Ha nem akarunk bírságot fizetni erre mindenképp érdemes figyelni.

fekete_to_27.jpg

Topolyánál érdemes felmenni az autópályára, mert onnan Belgrádig 3,5 Euro a díj. (Egyáltalán nem vészes, és időt lehet vele spórolni.) Illetve ami nagyon fontos, hogy legyen nálunk Euro apró. Különben a visszajáró szerb dinár lenne, amire nem igazán lesz szükség a szabadság eltöltése alatt. Kora délutáni órákra 4-5 óra körülre pihenőkkel együtt is teljesen normálisan szabályokat, sebesség korlátokat betartva, oda lehet érni az első szállásunkhoz. Amit nem javaslok, hogy azonnal Kotorig utazzunk, mert előtte még bőven, bőven van olyan látnivaló, amit érdemes megnézni. Érdemes tehát Zabljak-nál tartani egy nagyobb pihenőt, akár egy vagy 2 éjszakát is ott eltölteni. Egyrészt pert több programlehetőség is van, például a Zipline, az onnan 1 óra távolságra lévő őserőd, a Tara híd megtekintése, rafting és túrázás. Én nagyon félős vagyok ezért eszembe se volt kipróbálni a drótkötélpályát, de akinek van hozzá mersze, annak ajánlom, mert a táj tényleg felemelő. Mi az utazás napján este már csak sétálgattunk és élveztük, hogy megérkeztünk.

tara_kanyon_35.jpg

Másnap reggel nagyon korán keltem, illetve keltünk. Azért, hogy még a nagy tömeg előtt újra körbe járhassam a környéket. A Tara híd tökéletes fotózás helyszín. Nem sokkal később reggeliztünk. A következő megállónk pedig a Fekete-tó volt. Amiről elöljáróban annyit, hogy gyönyörű, tényleg kihagyhatatlan program, lehet sétálgatni a tó körül, a levegő tiszta, a víz tiszta. A környezet nagyon meseszerű. Viszont a parkolás már kisebb rémálomnak is megfelel. Temérdek autó, buszok, és minden amit eltudsz képzelni jó szűk helyen. De ugye sok jó ember, talán nem kell folytatnom, de igaz kis helyen is elfér. Hát valahogy  így kell elképzelni a parkolást a Fekete-tó környékén. Viszont ami igazán meglepő. hogy a tó körül a tömegnek nyoma sincs. Olyan volt mintha csak 1-2 lézengő ember lett volna ott. Ez nagyon tetszett.

tara_kanyon_101.jpg

Erről a képről senkit nem kellett kiszednem, mert nem állt bele senki a képembe. Ami igazán meglepett, de nagyon tetszett. Egy csoda volt ez a hely. Kellemes jó néhány órás program. Mi beterveztük a Piva tót is, de sajnos nem fért bele az időben, ahogy az Ostrog kolostor sem, pedig érdemes lett volna megnézni ezeket a látnivalókat is. Terveztük, de akkor minimum még egy közbenső éjszakára szükségünk lett volna. Viszont Zablajak Kotor 230 km, nem távolság csak az út kanyargós, hegyvidéki és gyönyörű, ugyanakkor lassabb is. Itt mindenképpen érdemes bámészkodni.

kotor_nikon_48.JPG

Kotorban volt a legtöbb éjszakánk, ez volt a nyaralásunk központja. Egyébként 6-an voltunk két autóval. Kényelmesen elfértünk, Voki Toki-val kommunikáltunk egész úton, ami jó poénnak bizonyult. Egyébként ezt a fajta kommunikációt, ha több autóval mentek szívesen ajánlom. Tudom, hogy az Unióban nem változnak a telefonárak. Viszont azt is tudni kell, hogy Montenegró nem tagja az Európai Uniónak. Ez ebből a szempontból lényeges lehet. Apukáknak, Férjeknek talán még karácsonyi ajándéknak is elmegy. Újra élik a gyerekkorukat és biztos, hogy a telefonszámla sem szökik az egekbe egy téves hívás miatt, illetve az internet ára horror, ha Unión kívülre megyünk, ne felejtsük el kikapcsolni az adatforgalmat és csak a wifire átállítani. Egyébként wifi minden szálláson, minden téren, majdnem minden étteremben van. Így az internet elérhetőség gyakorlatilag folyamatos. Ami még nagyon fontos ha már itt tartunk, hogy ne felejtsétek el a navigációtokra letölteni a megfelelő offline térképet! Erre már vannak tökéletes applikációk, azért ha igazán biztosra akarunk mehet egy papír alapú térkép is nálunk. Ártani egészen biztosan nem árt.

 

Norina